A borvidék története

Pécs, római nevén Sopianae már az ókorban is fontos kereskedelmi- és hadiútvonalak központjában helyezkedett el. A Mecsek déli lejtőit pedig mintha egyenesen szőlőtermesztésre teremtették volna, amit vélhetően hamar felfedeztek az itt élő népek. A törökök hadjáratait és a zűrzavaros időket a bortermelés is megsínylette, de a hódoltság évei alatt viszonylagos fejlődésnek indulhatott a borkereskedelem. A Pécsi borvidék aranykora azonban a 18., de még inkább a 19. században következett be. A baranyai bor rangos és elismert lett, a század közepétől pedig a pécsi pezsgőgyártás is fellendült az alapboroknak termelt itteni szőlőre támaszkodva. A fejlődések igazi motorja az egyházi, püspöki szőlőbirtokok voltak, ahol nemcsak a tényleges szőlőtermesztés folyt hatalmas méretekben, de a kornak megfelelő modern technológiai tudás is itt összpontosult. Több új szőlőfajtát is meghonosítottak, így került például a borvidékre a cirfandli Ausztriából. A tokajihoz hasonló édes borok készítésébe szintén sok energiát fektettek, és a délvidék jótékony hatásai is éreztették magukat. 

 

Földrajzi jellemzői:

Az egykori Mecsekaljai borvidéken sok a napsütés, de a mediterráneumhoz képest nedvesebb a levegő, rövidebb és kevésbé meleg a nyár. Az erdőtalaj, a lösz és a rajta képződött mezőségi talaj, valamint az évszázadok tapasztalatával kiegészülő modern technológia jól beazonosítható borkülönlegességeket eredményez. A Mecsek óvó hatása miatt még négyszáz méteren is találunk szőlőt.

 

Pécsi borvidék területe: 823 hektár

 

Jellemző szőlőfajták: 

Furmint, chardonnay, cirfandli, rizlingszilváni, hárslevelű, ottonel muskotály, királyleányka, tramini, rajnai rizling, zengő, zenit, zöld veltelini.